top of page
Keresés

Mini focitorna kicsit behúzódva

  • Szerző képe: TÉT
    TÉT
  • 2022. nov. 19.
  • 1 perc olvasás

2022. november 19. napján megrendezésre került három csapat részvételével egy újabb TÉT mini focitorna, melyet a rossz időre való tekintettel már nem kint, hanem bent kényszerültünk megszervezni. Az időjárás nem vehette a kedvünket, így benti körülmények között délután megkezdődtek a párharcok, melyek késő estig tartottak. Minden csapat kétszer játszott egymással és aki több pontot tudott gyűjteni az végzett a virtuális dobogó első-második-harmadik helyén. A résztvevő csapatok már mind győztesek voltak, hiszen a dobogó már a kezdő sípszó előtt mindenki számára biztosított volt. A jó hangulat mellett nagyon szép megmozdulásokat és gólokat láthattunk, illetve ne felejtkezzünk meg a nagyszerű kapus teljesítményekről sem. A mérkőzések végén elmondhattam, hogy az egészségünkért ma is sikerült tennünk, a fele már megvan. Sérülésről nem tudunk beszámolni. Jó pihenést mindenkinek, legközelebb folytatjuk, hajrá TÉT!




 
 
 

Comments


bottom of page